A poszméhek egy igazán különleges képességét fedezték fel tudósok

Új kutatások szerint a dongóknak, vagy másnéven poszméheknek időre van szükségük a legjobb lelőhelyek feltérképezéséhez, amit képesek megjegyezni, és visszatérni oda. A kisebb termetű méhek ezzel szemben nem szelektálnak.

A kisebb termetű méhek, így a például a háziméhek – amelyek rövidebb repülési hatótávolsággal bírnak  és kisebb teherbírásúak – nem fordítanak különös figyelmet a leggazdagabb nedűvel rendelkező virágokra. Miközben a poszméhek (Bombus), a legnagyobb termetű méhek új, ezirányú képességeit fedezték fel tudósok.

Az Exeteri Egyetem (UK) munkatársai megvizsgálták azokat a repülési szokásokat, amelyek a legtöbb méhre jellemzőek a virág elhagyása után. A tanulmány ezen repülési szokásokból arra következtetett, hogy a poszméhek megjegyzik a legjobb lelőhelyeket – írja a phys.org.

„A beporzó rovarok egy része megtanulja az egyéni virág-preferenciákat, de a poszméhek még ennél is többet tudnak. Ők szelektálnak is” – mondta Natalie Hempel de Ibarra professzor, az Exeter Állattartás-kutatási Központjának docense.

A kutatók úgy vélik, hogy miután elhagyják a virágot, megjegyzik, hogy mekkora erőfeszítést tettek meg repülés közben, és ezzel „emlékezetükbe vésik” a virág helyét.

„Vizsgálatunk meglepő eredménye, hogy a méh mérete határozza meg ezt a tanulási magatartást.”

A vizsgálat során megfigyelés alatt tartott méhek különböző koncentrációjú szacharóz (cukor) oldatot tartalmazó művirágokat kaptak. Minél nagyobb volt a méh, annál inkább változott a viselkedésük, és ez a viselkedés a virág szacharóz-oldat gazdagságától függött.

A kisebb méhek ugyanannyi erőfeszítést fordítottak a művirágok helyeinek megismerésére, függetlenül attól, hogy a szacharóz-koncentráció magas volt- e vagy alacsony. A poszméhek csak a gazdagabb művirágokat látogatták.

Hempel de Ibarra professzor úgy véli: „A nagy poszméhek nagyobb tehereket képesek hordozni, és a fészketől távolabbi lelőhelyeket is felfedezni, mint a kisebbek.

„A kicsik kisebb repülési tartományban mozognak, és teherbírásuk miatt nem engedhetik meg magunknak, hogy válogassanak, így a legtöbb virágot elfogadják. Egyébként ezeket a kis méheket általában jobban bevonják a fészekben lévő feladatokba, és  csak akkor mennek élelemért, ha a kolóniában kevés az élelmiszer-készlet.”

A tanulmány a Sussexi Egyetem tudósaival együttműködésben készült. A méheket üvegházakban figyelték meg az Exeteri Egyetem Streatham Campus területén.

About The Author