A fővárosi önkormányzat vásárai szőrmementesek lesznek a Magyar Szőrmeellenes Liga kezdeményezésére – írta Fővárosi Önkormányzat közleményében.
Petíciót indított a hazai szőrmeipar betiltásának törvényi szintre emeléséért küzdő, 2017-ben alakult civil mozgalom, hogy 2020-tól a fővárosi szervezésű adventi és karácsonyi vásárok szőrmementesek legyenek.
Az idei adventi vásárok elmaradnak, de a főpolgármester a veszélyhelyzet után a lehető leghamarabb a közgyűlés elé terjeszti, hogy a fővárosi önkormányzat a továbbiakban ne adjon közterület-használati hozzájárulást az állati eredetű szőrmetermékek árusításához; de nem tartoznak ide a háziasított állatok bőréből készített termékeket, azok szőrzettartalmától függetlenül – jelezték.
Közleményükből tájékoztattak arról is, hogy a vészhelyzet után benyújtható határozat előterjesztői Szabó Rebeka fővárosi állatvédelmi megbízott és Dorosz Dávid klímavédelemért és fejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes voltak.
“A főváros vezetése elkötelezett a társként és a természetben velünk élő állatok védelméért, a természet megőrzéséért, mindazért, ami környezetünk élhetőbbé tételéhez, a biodiverzitás fenntartásához szükséges” – idézi a közleményt az MTI.
Nyitókép: Unsplash
You may also like
-
Szimulációs játék: legyél te az ökoszisztéma-miniszter
-
MME: ne vigyük haza a talált madárfiókákat!
-
Hiába van ősfákkal és madarakkal tele az újbudai saroktelek, két betonmonstrum épülne ide
-
Föld Napja: ma van az emberiség egyik legnagyobb közös mozgalmának a napja
-
Éppen most vonulnak a sárga billegetők a Hortobágy felett