A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) számos kérdés érkezett az elmúlt két hétben azzal kapcsolatban, hogy miért nincsenek madarak az etetőkön. A jelenség hátterében a madárvonulás, illetve az Európa északi és középső régióiban tapasztalható enyhe, hómentes időjárás együttes hatása áll.
Az utóbbi években Eurázsia északi térségeiben is késik, illetve a klímaváltozás előtti időszakhoz képest jóval enyhébb, hómentesebb a tél, ezért a hó elől délebbre húzódó énekesmadár-csapatok is később vagy kisebb számban érkezhetnek a Kárpát-medencébe, késnek vagy elmaradnak az inváziós fajok (fenyőrigó, fenyőpinty, csonttollú, keresztcsőrű) – írja az MME hétfői közleményében.
A Magyarországra is jellemző enyhe, fagy- és hómentes késő őszökön és teleken a madarak könnyebben találnak táplálékot, ezért kevésbé húzódnak be a lakott területekre.
A jelenség harmadik összetevőjét az őszi madárvonulás jelenti. Az etetési időszak november-decemberi kezdetekor a hazai vonulók és részleges vonulók (például fekete rigó, vörösbegy, erdei pinty, énekes rigó) már elhagyták az országot – jelzik.
Ugyanakkor a Magyarországon tartózkodó énekesmadarak általános túlélési viselkedése is okozhatja a jelenséget:
a madarak a közeledő hidegfront elől (amit egy-két nappal korábban, akár ezer kilométernél is nagyobb távolságról érzékelnek) szinte egyszerre a délebbi országokba húzódnak.
A természetvédők szerint ennek a négy hatásnak – késő vagy kimaradó északi vonulók és délre húzódó hazai telelők – az együttese okozza azt az érzést, hogy az ország szinte szó szerint kiürül, nemhogy látni, hallani is alig lehet az énekesmadarak jelzőhangjait, és az etetők jelentős része kong az ürességtől vagy a megszokotthoz képest kevesebb madár és faj jelenik csak meg a kihelyezett élelmen.
A bioritmus egy-egy évadon, sőt egy-egy órán belül is jelentősen eltérő lehetm az etetőket látogató madarak viselkedésének tehát nemcsak ilyen évenkénti eltérései vannak.
Nyitókép: Unsplash
You may also like
-
Új tulajdonosát keresi az Ökoroom.hu
-
Élet a csemetekertben – oktatófilm kicsiknek és nagyoknak az erdőkről és az erdősítésről
-
Évente 4,7 millió hektár erdő tűnik el a Földről
-
Egyre többet tudunk a hazánkban telelő erdei fülesbaglyokról
-
Még a ’90-es években is eltávolították a holtfákat az erdőkből, ezért nincs elegendő természetes odú