A bioélelmiszerek értékesebbek, mert előállításukhoz nem használnak kémiai növényvédő szereket és műtrágyákat, feldolgozásuk kíméletes, az adalék- és segédanyagok használata pedig korlátozott – hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi).
Több átfogó kutatás is kimutatta, hogy a bio alapanyagokban több a mikroelem, a vitamin és az antioxidáns. Azt azonban kevesebben ismerjük, hogy a magasabb beltartalmi értéket az ökogazdálkodás úgy éri el, hogy az értékes tápanyagokat rendszeresen, például szerves trágyákkal és pillangós növényekkel visszatáplálja a talajba – jelzi közleményében az ÖMKi.
Vedd a hazai biot, védd a hazait!
Biogazdákat bemutató sorozatukból jó példa a fentiekre a Vértes lábánál gazdálkodó Csoroszlya Farm gyakorlata. A terület negyedén bíborherét vetnek, ami tápanyagforrás a talajnak, miközben a méhek pompás mézgyűjtőhelye. A farmon elsősorban bio gabonát termesztenek, valamint burgonya beszállítói a budapesti csúcsgasztronómiána – emeli ki a szervezet, amely csaknem egy évtizede foglalkozik a hazai fenntartható mezőgazdaság kutatásával.
Nagyon fontosnak tartják, hogy az ökológiai gazdálkodás és a biotermékek fogyasztása nemcsak az emberi egészség szempontjából fontos, hanemaktív környezetvédelmi tevékenységnek is tekinthető. Hozzájárul a biológiai sokféleség megőrzéséhez, fokozza a talaj termékenységét, valamint takarékosan bánik a nem megújuló erőforrásokkal.
A külföldi gyakorlatok mellett „a bölcsesség itthon is megtalálható azoknál a gazdáknál, akik szívből, tapasztalattal és kitartó munkával, nap mint nap kimennek a földekre, etetik és gondozzák az állataikat ökológiai gazdaságukban. Fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerjék jó példájukat, személyiségüket és munkájukat. Kisfilm sorozatunk megmutatja, kik ők és miért választották hivatásukat” – számol be a hazai helyzetről Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.
„Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet azzal támogatja munkájukat, hogy hazánkban egyedülálló módon, hálózatot hozott létre a fenntartható gazdálkodási technológiák megosztására és továbbfejlesztésére, a tudományos kísérletek eredményeinek elterjesztésére” – tette hozzá a szakember.
Biogazdák testközelből
A Dezsény család meggyőződésből, városból költözött a Cserhát lankáira, Terénybe. Sokféle növényt termelnek: az 50 zöldségfaj 150 fajtájával dolgozó ökogazdaságban – ahogy a kisfilmben is fogalmaznak – vannak bevált fajtáik, bőtermőek, betegségekkel szemben ellenállóak, jó ízvilágúak és „szerelemfajták”, a gazdálkodásról pedig elmondható, hogy habár néha küzdelemmel jár, mégis most érzik magukat leginkább a helyükön.
A megtermelt portékát annak a zöldség-közösségnek a tagjai kapják meg, akikfinanszírozzák a gazdaság tevékenységét. A tagok zöldségrészesedés formájában jutnak hozzá a friss, ropogós, egészséges vegyszermentes bio terményekhez.
Mégis miért bízhatsz a bioban?
Az ökológiai gazdálkodásra való átállás több éves folyamatát és a kötelezőelőírások betartását hazánkban szigorúan ellenőrzik és tanúsítják. Minden növénytermelésre használt földterület esetében legalább két évig tart az átállás ökológiai gazdálkodásra. Ebben az időszakában is be kell tartani minden vonatkozó szabályt. A „várakozási idő” biztonságot ad afelől, hogy a biotermékekben már kevésbé fordulnak elő a korábbi időszakból származó növényvédőszer-maradványok. Az átállási időszakban lévő üzemek termékeit elkülönítve kezelik, és leginkább takarmányként használják fel.
Az állati termékeket is csak az adott fajra és termékre jellemző átállási idő eltelte után lehet öko termékként jelölni. Az ökológiai gazdaságok minősítését és ellenőrzését arra hivatott, elismert hazai szervezetek, a Hungária Öko Garancia Kft. és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. végzik, amelyeknek működését a NÉBIH ellenőrzi.
Ami jó a környezetnek, az jó neked is!
Azt azért jó tudni, hogy az ökológiai gazdálkodás lényegesen több mint vegyszermentesség. Alapelve, hogy a növények termesztése összhangban álljon a termőhely adottságaival,
az állatok tenyésztése pedig ne gátolja a természetes mozgás és viselkedés-igényeik kielégítését.
Az ökogazdálkodók alapelvei közé tartozik a környezet és az egészség megóvása, így nem használnak fel például génmódosított szervezeteket, vagy azok származékait (a takarmányozásban sem). A biotermékeket előállító ökológiai gazdaságok termelési módszerei megőrzik vizeink tisztaságát, elősegítik a talajtermékenység fokozását, és a kémiai alapú mezőgazdaságnál jóval kisebb környezeti terheléssel járnak.
Az ökológiai termelés hozama ágazattól függően alacsonyabb a kémiai alapú mezőgazdaságénál, a 10-20%-os különbséget azonban ellentételezi a magasabb
minőség, és az európai keresleti piacból eredő magasabb értékesítési árak. Közvetlenül a termelőtől beszerezve, vagy akár saját magunknak megtermelve szerencsére már itthon is egyre többeknek érhetőek el az ökológiai élelmiszerek.
Keresd a zöld levelet!
Magyarországon a hivatalos megnevezés az „ökológiai gazdálkodásból származó termék”, amely egyenértékű a köznapi nyelvben használt öko/bio/ökológiai/organikus kifejezésekkel. A csomagoláson található egységes európai jelölés pedig a zöld alapon fehér csillagokból kirakott levél. A hazai tanúsítók a HU-ÖKO-01 kóddal jelölt Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. és a HU-ÖKO-02 kóddal jelölt Hungária Öko Garancia Kft.
A videosorozat további filmjei:
Somló-hegy, Somló, Veszprém megye
Magosvölgyi ökogazdaság, Terény, Nógrád megye
Organic Food Kft., Tornyiszentmiklós, Zala megye
Tokaj Hétszőlő-szőlőbirtok, Tokaj, Borsod-Abaúj- Zemplén megyeBio Berta, Fajsz, Bács-Kiskun megye
You may also like
-
Virágos sávok kialakításával segíthetjük a biodiverzitást akár a kertünkben is
-
Egy magyar kutató rájött, hogyan védhető meg a vitamindús kápia paprika a melegtől
-
Annyi sok haszna van a közösségi kerteknek, hogy éppen most is kialakítanak egyet
-
Tájfajta paradicsomok Magyarország kiválóságai között
-
Segít megtervezni a biokerted egy új magyar applikáció