A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnál talált új otthonra 89 mentett rőt koraidenevér (Nyctalus noctula). Az állatok a tiszaugi denevértoronyban folytatják téli pihenőjüket.
A 89 példány között van egy 68 egyedből álló kolónia is, melyek Budapest XXII. kerületéből kerültek be az állatkerti vadállatmentő központba tavaly decemberben. Szokatlan helyen, egy felújítandó lakás teraszán, a lomok között bukkantak a lakók az állatokra, és rögtön értesítették a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatát. A telelésben megzavart állatok rövid idő alatt biztonságba kerültek és mindenki sértetlenül vészelte át az esetet – írja a Kiskunsági Nemzeti Park.
Nagy Ágnes, a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársa elmondta, hogy 68 denevérből 18-nak a súlya kevesebb volt az ideálisnál, így őket pár napig még etették, mielőtt követhették a többieket a telelőbe. A lakók segítőkészségének és felelős hozzáállásának köszönhetően ezekkel a példányokkal végül nem sok tennivaló volt, de nem mindenki ilyen szerencsés.
Nagy Ágnes hangsúlyozta, hogy a telelésükben megzavart állatok sorsa az emberektől függ, túlélésük szempontjából kulcsfontosságú, hogy mihamarabb a megfelelő kezekbe kerüljenek.
A többi 21 példány az ország több pontjáról érkezett a tél folyamán, jószándékú, segítő emberek közreműködésével. Legtöbbjüket legyengülve, a járdán találták.
A mentőhelyen megerősödött, jó kondícióban lévő példányok készen állnak a szabadon engedésre. Mivel a denevérek ilyenkor még a telelésüket végzik, egy mesterséges telelőhelyre, ún. denevértoronyba kerülnek. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnak 14 ilyen tornya van a működési területén. A torony rendszerint 6-8 m magas, betonból vagy fából készült építmény, melynek magasan van egy szűk berepülő nyílása. Itt több száz denevér is biztonságosan telelhet, és a szaporodásukhoz is megfelelő körülményeket biztosít.
Fotók: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága
You may also like
-
Szimulációs játék: legyél te az ökoszisztéma-miniszter
-
MME: ne vigyük haza a talált madárfiókákat!
-
Hiába van ősfákkal és madarakkal tele az újbudai saroktelek, két betonmonstrum épülne ide
-
Föld Napja: ma van az emberiség egyik legnagyobb közös mozgalmának a napja
-
Éppen most vonulnak a sárga billegetők a Hortobágy felett