Annyi sok haszna van a közösségi kerteknek, hogy éppen most is kialakítanak egyet

Terézváros Önkormányzata a Rózsa utca 51-53. sz. alatti üres telken közösségi kertet hoz létre. Ehhez keresnek kertészeket.

A kertet 2 évre, átmeneti hasznosításra alakítják ki. Az itt lévő ingatlan hátsó részén 30 db magas ágyást alakítanak ki, az utca felőli részén szabadon látogatható közösségi pihenőkertet.

Fontos tudnunk, hogy a közösségi kert nem hobbytelek és nem szántóföld. A modern, nagyvárosi kert termőterületet ad a város lakosságának, ahol a bérlők saját szükségletükre termelhetnek általában 5-10 négyzetméteres parcellákon. Egy ilyen kert haszna sokrétű: környezettudatosságra nevel, szociális, egészségügyi és mentálhigiénés aspektusa sem utolsó. Sőt, a közösségi kertekről szóló tanulmányok szerint a közösségépítés sok esetben fontosabb profilja ezeknek a területeknek, mint maga a kertészkedés.

Magyarországon tíz éve, 2010-ben nyílt meg az első kortárs közösségi kert, addig csak a külföldi tapasztalatokra támaszkodhatott a szakirodalom. (A közösségi kertek múltjáról itt írtunk.) Ezek tényszerűen számos pozitív vetületről számolnak be, de mindegyik alapfeltételként a jó közösség meglétét jelöli meg. Ha nincs jó közösség, a kert sem működik.

A békásmegyeri lakótelep lakói szalonnát sütnek a Békási közösségi kertben a közösségi kertek éjszakáján MTI Fotó: Máthé Zoltán

Azóta megszaporodtak nemcsak Budapesten, országosan is a közösségi kertek. Ma Magyarország jelenleg legnagyobb, városi közösségi kertje a Kortárs Építészeti Központ által 2015-ben létrehozott Kerthatár Közösségi Kert. A 2600 m2 nagyságú területen, összesen 800 m2 -t foglalnak el az egyéni parcellák és a 100 m2-t kitevő, közösen megművelt területek. Itt például vegyszerhasználat nincs, csak ökológikus módszerekkel és bio készítményekkel, növény permetlevekkel védekeznek.Van fűzkunyhó, játszó sarok homokozóval,  mini amfiteátrum, valamint komposzt alomszék is.

Új kert kertészeket keres

Terézváros önkormányzata ezúton is keresi azokat a VI. kerületi állandó lakcímmel vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkező lakosokat, akik szeretnének részt venni az első terézvárosi kertész közösség létrehozásában, az ágyások művelésében és a kert fenntartásában.

Azok jelentkezését várják, akik napi rendszerességgel szeretnek növények gondozásával foglalkozni, szívesen részt vesznek legalább havonta egyszer közösségi programokban, és szerződésben vállalják a kert használatával járó kötelezettségeket.

A közösségi kert működtetéséhez várhatóan szükséges lesz a kertészek anyagi hozzájárulására is. Ennek összege terveink nem haladja meg a 12.000 Ft/év összeget, mely alól felmentést szociális helyzet alapján lehet majd kérni.

A kiválasztás során előnyt élveznek a kerthez közelebb lakók, a fogyatékkal élők, a kisgyermekes és az egyedülálló szülők, valamint a nyugdíjasok. Amennyiben a jelentkezők között igény mutatkozik rá, a kertben létrehoznak kerekesszékből művelhető ágyásokat is.

Jelentkezni a  Polgármesteri Hivatal recepióján átvehető, vagy innen letölthető jelentkezési lap kitöltésével és alábbi e-mail címre történő elküldésével lehet: kozossegikert@terezvaros.hu

A kitöltött jelentkezési lapok személyesen is leadhatók a Polgármesteri Hivatal recepcióján.

Fotók: KEK