Az Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Mezőgazdasági Intézetének munkatársai csaknem 10 éve dolgoznak rostanyagban gazdagított gabonafélék nemesítésén, a rostanyagok fontos szerepet játszanak egészségünk megőrzésében.
Míg ezek oldhatatlan része többek között a bélmozgást és a karcinogének megkötését segíti elő, addig az oldható rész csökkenti a koleszterinszintet és a glükóz abszorpcióját a vékonybélben, ezáltal közvetett módon hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a 2. típusú diabétesz kockázatának a csökkentéséhez.
Egyes rostanyagok (például rezisztens keményítő) szelektíven táplálják a vastagbél jótékony baktériumait, serkentik azok szaporodását, vagyis prebiotikumként működnek – emeli ki az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH).
A kutatócsoport két megközelítésben indította el a búza rostanyagtartalmának növelését célzó kísérleteit. Az egyik út az emberi emésztésnek ellenálló, úgynevezett rezisztens keményítő mennyiségi arányának növelését célozta meg a búzában, míg a másik megközelítésben a sejtfalalkotó poliszacharidok, közülük is elsősorban az arabinoxilánok mennyiségét növelték a kutatók.
Forrásként egy olyan kínai búzagenotípust használtak a kutatók, amelynek lisztje két-háromszor annyi vízoldható arabinoxilánt tartalmazott, mint a többi 150 vizsgált fajta. Ez a tulajdonság egyben jól öröklődőnek is bizonyult, ezért ezt a változatot közvetlenül is fel lehetett használni nemesítési célokra.
A nemesítés folyamatát nagymértékben gyorsíthatja, ugyanakkor a szelekciót is hatékonyabbá teheti az olyan molekuláris markerek azonosítása, amelyek a magas rostanyagtartalommal kapcsoltan öröklődnek. A közlemény szerint tizenöt éve folynak kísérletek az ilyen jellegű markerek azonosítására, eddig kevés sikerrel.
Egy nemzetközi együttműködésben a kutatócsoport által létrehozott egyik nagy arabinoxilán-tartalmú populáció felhasználásával sikeresen azonosítottak egy olyan markert, amely hatékonyan használható a kínai forráséhoz hasonló, magas arabinoxilán-tartalmú búzatörzsek szelekciójára.
A búza rostanyagtartalma mennyiségi tulajdonság, ezt az értéket nagy mértékben befolyásolják a környezeti hatások, különösen a hő és a szárazság, amelyek a klímaváltozás velejárói. Ezért a kutatók több éves kísérletben vizsgálták az évjárat és a genotípus, valamint a hő- és a szárazságstressz hatását a rostanyagok mennyiségére és összetételére vonatkozóan.
Annak érdekében, hogy további génforrásokat azonosíthassanak, a kutatók vizsgálták az Aegilops (kecskebúza) vadbúza-fajból származó kromoszómák addíciójának a búza rostanyagtartalmára és -összetételére kifejtett hatását is.
A kutatások eredményeként sikerült 15 százalékkal növelni a búzakeményítő amilóztartalmát, ezzel pedig jelentősen nőtt a rezisztens keményítő mennyisége is. Huszonegy százalékos növekedést értek el továbbá a búza teljes arabinoxilán-tartalmában és 49 százalékot a vízoldható részben.
Bizonyították azt is, hogy a vízoldható arabinoxilán-tartalom jól öröklődő tulajdonság. Emellett kimutatták, hogy a környezeti stresszfaktorok hatására a rostanyagkomponensek összetétele és ezzel a szerkezete is megváltozik, valamint hogy az Aegilops vadbúza-faj 5-ös és 7-es számú kromoszómáinak addíciója képes növelni a búza rostanyagtartalmát – idézi az MTI a közleményt.
You may also like
-
Az űrből leplezik le a Föld legnagyobb CO2 és metán kibocsátóit
-
Ötven nappal hosszabb a nyár Magyarországon, mint a hetvenes években volt egy új kutatás szerint
-
A gyógyszermaradványokat is lebontja a szennyvízből egy új magyar fejlesztés
-
Hínárral is kell etetni a szarvasmarhákat, így lényegesen kevesebb üvegházhatású metánt bocsátanak ki egy kutatás szerint
-
Egy magyar kutató rájött, hogyan védhető meg a vitamindús kápia paprika a melegtől