Összesen 22 tonna hulladékot termeltek és dolgoztak fel a Felső-Tiszán a vízügy és a PET Kupa együttes munkájának köszönhetően az elmúlt hetekben. A munka a leghidegebb februári időben is zajlott.
A Tisza sodrásával érkező teljes hulladékmennyiség háromnegyedét sikerült megfogni a vízügy magyar fejlesztésű, vásárosnaményi gépsorával. A PET Kupa hulladékkezelő csapata 7,1 tonna hulladékot válogatott anyagfajtákra, aminek köszönhetően – csupán PET palackból -, hozzávetőlegesen több mint 300 ezer darabot tömörítettek és báláztak be újrahasznosításra – közölték lapunkkal a szervezők.
A kitermelt hulladék így már nem szennyezi tovább a folyó alsóbb szakaszait, ami óriási eredmény, hiszen nagyságrendileg akkora mennyiség, mint amennyi szemetet egy-egy nyári verseny alatt a PET Kupa csapatai napokon keresztül gyűjtenek össze.
A folyóáradásokkal párhuzamosan januárban a PET Kupa csapatai elsőként a Bodrogon Olaszliszka mellett vetették be hulladékgyűjtő hajójukat, a PETII-t. Ugyanitt a PET Kupa gyorsreagálású hulladékkezelő csoportja GPS jeladóval
ellátott palackokat indított el, hogy megfigyelje a hulladéktorlaszok mozgását. A bodrogi árhullám után a Tisza tetőzésével munkába állt a vízügy gépsora.
Vásárosnaménynál a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) már nemcsak ukrán, hanem tekintélyes mennyiségű román szennyeződést is kitermelt, amely a Szamoson keresztül érkezett. A vásárosnaményi infrastruktúrát részleges folyamzár felállítása mellet vetették be a vízügyi szakemberek.
A hulladék 60%-a újrahasznosítható
A hulladék előválogatása a vásárosnaményi híd lábánál kiépített kármentesítési területen kezdődött el, ahol a vízügy választotta szét a főként uszadékfából álló szerves részt a szervetlen anyagoktól. A magas vízállás és a hideg időjárás okozta rendkívüli körülmények ellenére csaknem
2000 m3 anyagot, 80%-ban uszadékfát mozgattak meg.
A PET Kupa akciócsoportja az így kitermelt és szétválasztott szervetlen anyagokat válogatta tovább különböző anyagfajtákra.
A munka több meghosszabbított hétvégén, a leghidegebb februári időben is zajlott, amelynek mérlege 3,3 tonna üveg, 160 kg fém és 3,8 tonna műanyag, olyan újrahasznosítható anyag, ami visszakerül a körforgásba, másodlagos nyersanyagot biztosítva a döntően hazai, újrahasznosítással foglalkozó cégeknek.
Fotó és videók: PET Kupa
You may also like
-
A gyártók célja továbbra is a rövid életű és javíthatatlan elektronikai termék
-
Több mint egy köbméter lejárt gyógyszert dobtak a Kolozsvárt ivóvízzel ellátó tározóba
-
Íme, ezek a megújult hulladékgazdálkodási törvény fontosabb pontjai
-
A Coca-Cola új palackjával szakértők szerint még nagyobb környezeti károkat okozhat, mint amit amúgy is okoz
-
Hamarosan sokkal többet tudhatunk meg a Tiszán úszó hulladékokról