A parkok, kertek területei rövid idő alatt, kis befektetéssel méhbarát méhlegelővé alakíthatóak. Van néhány virág, fűszernövény, amit ha most elültetsz, már idén táplálékhoz juttatod a beporzókat. De az is segítség a számukra, ha egy kicsit ritkábban nyírod le a füvet, és hagyod a kerted virágzó növényeit kinyílni.
Erre nagyon nagy szükségük van a méheknek, mert a repce, az akác és a napraforgó, a három fő mézelő növény csak háromszor tíz napig virágzik egy évben. A maradék öt hónapban alig-alig találnak a méhek természetes virágport és nektárt.
Ezen azonban minden természetet szerető ember tud segíteni a lakóhely körül, akár néhány négyzetméteren kialakítható a „méhbarát kiskerttel”. Akár egy erkélyen, teraszkorláton elhelyezett balkonláda virágai is sokat jelenthet a szorgos rovaroknak. Évente egy, a kiskertben, környezetünkben elültetett mézelő, virágport adó fa is hasznos segítség a méheknek.
A beporzók táplálkozásának szempontjából a legínségesebb időszak hazánkban július – augusztus, tehát az ebben az időszakban virágzó növényekkel lehet a legtöbbet segíteni rajtuk.
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által ajánlott „méhbarát” növények:
Fa
Szelídgesztenye – Castanea sativa – (virágzási idő) június-július
Hárs félék – Tilia cordata/Tilia platyphyllos/Tilia tomentosa – június-július
Evódia/Kínai mézesfa – Evodia hupehensis – július – augusztus
Japánakác – Sophora japonica – július – augusztus
Bugás csörgőfa – Koelreuteria paniculata – június-július
Cserje
Nyári orgona – Buddleja – június-szeptember
Kékszakáll – Caryopteris – augusztus-szeptember
Sudárzsálya – Perovskia – augusztus-szeptember
Évelő
Kasvirág – Echinacea – július – szeptember
Levendula – Lavandula angustifolia – június – július
Szarkaláb – Delphinium – június – szeptember
Csillagfürt – Lupinus – május – július
Veronika – Veronica – június – augusztus
Gyógy- és fűszernövények
Menta – Mentha – július – szeptember
Oregánó – Origanum – július – augusztus
Zsálya – Salvia – június – szeptember
Izsóp – Hyssopus – június – augusztus
Ánizsizsóp – Agastache foeniculum – július – szeptember
Fotók: Unsplash.com
You may also like
-
Szimulációs játék: legyél te az ökoszisztéma-miniszter
-
MME: ne vigyük haza a talált madárfiókákat!
-
Hiába van ősfákkal és madarakkal tele az újbudai saroktelek, két betonmonstrum épülne ide
-
Föld Napja: ma van az emberiség egyik legnagyobb közös mozgalmának a napja
-
Éppen most vonulnak a sárga billegetők a Hortobágy felett