Mégsem épül meg a betonmonstrum Balatonvilágoson, a civilek győztek

Balatonvilágoson újabb épületkomplexum felhúzását engedélyezték március elején. A 8300 négyzetméteres part menti telken egy tökéletesen tájidegen társasház épült volna, ráadásul a helyiek beleegyezése nélkül. Civilek kezdeményezték az engedély visszavonását.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilánított Club Aligától 100 méterre található, egykori aligai úttörőtábor helyére tervezett ingatlan építését a Somogy megyei kormányhivatal március 4-én egy 2308 négyzetméteres, hétszintes, 92 lakásos lakóépületre adta ki, a monstrum alig 8,5 méterre lesz a tómedertől.

A tervezett társasház a Balaton egyik legszebb partján

A HVG információja szerint az aláírást kezdeményező, és az engedély eltörléséért harcoló civilek mellé állt Witzmann Mihály siófoki mérnök-informatikus, a térség fideszes országgyűlési képviselője, egyúttal kijelentette, hogy mindent elkövet azér,t hogy ez a monstrum ne épülhessen meg.

Néhány napra rá megjelent a Magyar Közlönyben a kormányrendelet: ennek értelmében Balatonvilágos közigazgatási területén szállodafejlesztésre, valamint ahhoz kapcsolódó ingatlanfejlesztésre szánt helyrajzi számok közül törlik az 1392-est, vagyis a volt úttörőtábort.

Azokat a 2020 augusztusában hozott részletszabályokat is törölték, hogy ezen a telken parti sétány és közhasználatú strand nem alakítható ki, illetve nem állhat fenn, és ha mindez ellentétes az országos településrendezési és építési követelményekkel vagy a helyi szabályokkal, akkor ez utóbbiakat nem kell alkalmazni.