Vadlovak: április végén kerül a mozikba a Vad Magyarország rendezőjének új természetfilmje

Közel 25 éve egy fajmentő program keretében kerültek a Przsevalszkij-vadlovak a Hortobágyra. Török Zoltán, a Vad Magyarország című film rendezőjének új munkája ennek, a világon egyedülálló ménesnek az életét mutatja be. A Vadlovak – Hortobágyi mese országos premierje április 22-én lesz.

Az első Przsevalszkij-vadlovakat huszonöt éve telepítették a hortobágyi Pentezugba, hogy az őshazájában, Közép-Ázsiában kihalás szélére került fajnak utánpótlást biztosítsanak. Az immár 300 egyedből álló ménes jelentősége nemcsak a faj fenntartásában áll, de az itt lévő, fokozottan védett élőhely ökológiai megóvásában is. A szikes puszta flóráját ugyanis ezek a nagytestű legelő patások egyensúlyban tartják, legelésükkel segítenek megőrizni a puszta sajátos képét.

Török Zoltán filmrendező – a 2011-ben bemutatott, mára világhírű Vad Magyarország – A vizek irodalma című film rendezője – legújabb munkájában ennek a pentezugi populációnak az életét követte végig három éven keresztül. „Itt él családjával a kis csikó, Cseppke, aki szülei vezetésével vándorol az elrejtett vadonban. A körülöttük lévő világ, amit Cseppkével együtt mi is megismerünk, nem kevésbé különleges. Hatalmas mocsarak és kis ligeterdők törik meg a végtelen rónaságot, ahol a vadlovak rókákkal, sasokkal és sok más állattal élnek együtt” – írja a kisjátékfilm tájékoztatójában a forgalmazó Mozinet.hu.

Mi is történt a Przsevalszkij-vadlovakkal annak idején?

1881-ben írt Nyikolaj Przsevalszkij orosz tábornok először az úgynevezett mongol vadlovakról, mely faj ebben az időben még egész Közép-Ázsiában elterjedt volt. Az 1960-as évekre a tömeges vadászat miatt azonban utolsó természetes élőhelyén, Mongóliában is kipusztult.

A faj megmaradását az állatkertek igyekeztek biztosítani, majd 1977-ben szaporító programot is indítottak részben a faj fennmaradásáért, részben azért, hogy visszatelepítsék eredeti élőhelyére. Ennek az akciónak köszönhetően 1992-ben 12 lovat engedtek szabadon Mongóliában. Számuk azóta ha lassan is, de növekszik. A Hortobágyi Nemzeti Park területén 2400 hektárt kerítettek el a vadlovaknak, az első egyedek 1997-ben érkeztek.

A vadlovak teljesen természetesen élnek a hortobágyi területen, emberi beavatkozás nélkül.

A pentezugi vadlórezervátum a Hortobágyi Nemzeti Park úgynevezett A-zónájához tartozik, tehát a legszigorúbb védelmet élvezi. Ez azt is jelenti, hogy az érzékeny faunát és flórát veszélyeztető bármilyen mezőgazdasági tevékenység végzése is tilos a jelenleg 2470 ha kiterjedésű területen.

Török Zoltán filmje a játékfilmekhez hasonló történettel mutatja be az itt élő vadlovak és a puszta világát, a mese eszközeivel tanít új dolgokat az állatokról és a természetről – emeli ki a Mozinet.

Pályázz!

Az áprilisban bemutatandó film forgalmazója egy pályázatot is kiírt „A lovam és én” címmel. A pályázat részleteit itt olvashatod.

Nyitókép: Mozinet.hu

About The Author