Rejtőzködő életmódja miatt a vadmacska ritkán mutatkozik, így pontos élőhelyéről, szokásairól, egyedszámáról kevés ismeretanyaggal rendelkezünk. Annyit tudnak a szakemberek, hogy a városiasodás és a házimacskákkal való keveredés veszélyezteti őket.
A Budakeszi Vadaspark fajmegőrző programjának első lépése a rejtőzködve élő vadmacskák életmódjának megismerése, melyet élőhelyeik feltérképezése és a genetikai vizsgálatokhoz szükséges minták gyűjtése követ. A szakemberek vadkamerák kihelyezésével vizsgálják a Pilisben, a Visegrádi-hegységben és a Budai-hegyekben élő vadmacska-populáció nagyságát, majd a kapott eredmények alapján az év második felében szőrcsapdákat állítanak fel.
Az így gyűjtött szőrminták alapján pontosan feltérképezhetők a vizsgált területek vadmacska-állományának genetikai adottságai. Mindezek a lépések a fajmegőrzés alapfeltételei, amit szükség esetén a vadmacskák esetleges szaporítása és visszavadítása követhet – részletezik a közleményben.
A vadmacska (Felis silvestris silvestris) Európa szerte őshonos kisragadozó. Meghatározó szerepet tölt be az erdei ökoszisztémában, valamint a rágcsálók elfogyasztásával közvetetten hozzájárul az erdők megújításához is. Rejtőzködő életmódja miatt azonban ritkán mutatkozik, így pontos élőhelyéről, szokásairól, egyedszámáról kevés ismeretanyaggal rendelkezünk.
A vadmacska fennmaradását egyrészt erdei élőhelyének szűkülése veszélyezteti, amit az erősödő városiasodás okoz, másrészt a házimacskákkal való keveredés, ami genetikai állományuk felhígulásához vezet.
A vadmacska fennmaradását egyrészt erdei élőhelyének szűkülése veszélyezteti, amit az erősödő városiasodás okoz, másrészt a házimacskákkal való keveredés, ami genetikai állományuk felhígulásához vezet.
A vadmacska 2012 óta fokozottan védett őshonos macskaféle, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 250 ezer forint – teszik hozzá.
A Budakeszi Vadasparkban is él egy példány, amelynek segítségével az érdeklődők még jobban megismerhetik a vadmacskák életét. Szilveszter, a vadasparki kandúr maga is részt vesz a kutatásban: a kifutójába vadkamerát és szőrcsapdákat helyeznek el a szakemberek.
A Vadmacska Fajmegőrzési Program a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. közös együttműködése révén, az Agrárminisztérium támogatásával valósul meg. A fajmegőrzési program részleteit és eredményeit a Budakeszi Vadaspark Facebook-oldalán és hivatalos honlapján az érdeklődők folyamatosan nyomon követhetik – közli az MTI.
Nyitókép: Flickr.com
You may also like
-
Szimulációs játék: legyél te az ökoszisztéma-miniszter
-
MME: ne vigyük haza a talált madárfiókákat!
-
Hiába van ősfákkal és madarakkal tele az újbudai saroktelek, két betonmonstrum épülne ide
-
Föld Napja: ma van az emberiség egyik legnagyobb közös mozgalmának a napja
-
Éppen most vonulnak a sárga billegetők a Hortobágy felett