A magyarok több mint 80 százalékát érdekli a környezetvédelem és a bolygó állapota


A magyar emberek 82 százaléka gondolja úgy, hogy az ő életére is közvetlenül hat a környezetszennyezés, de ennél is többen érdeklődnek a környezetvédelem iránt. A felmérésből az is kiderül, mit tesznek a legtöbben a környeztükért és kiket tartunk felelősnek az elszabadult szennyezésekért.


Szinte nincs olyan magyar ember, akit ne foglalkoztatna a bolygó jövője, egy lakos pedig átlagosan 12 környezetkárosító tényezőt tud felsorolni – derült ki az ALTEO Csoport megbízásából készített országos, reprezentatív kutatásból. Bár a különböző demográfiai csoportok eltérően vélekednek ezek jelentőségéről, egy dologban azonban 80 százalékuk egyetért: a környezetvédelem az egész társadalom közös felelőssége.

A csoport azért készítette a felmérést, hogy megismerje a hazai lakosság környezetvédelemhez kapcsolódó ismereteit és magatartását. A válaszadók 92 százaléka bevallottan érdeklődik a környezetvédelem iránt, 82 százalékuk pedig úgy látja, hogy az ő életére is közvetlen hatással vannak a környezeti problémák. A megkérdezettek 63 százaléka szerint a környezetvédelem annyira fontos, hogy a következő generációk sorsa függ tőle, de közel egyharmaduk még nincs meggyőződve arról, hogy ez lenne jelenleg az emberek egyik legfontosabb feladata.​

Tízből nyolc válaszadó szerint mindenki felelős a környezeti problémákért és azok megoldásáért, míg 19 százalékuk a vállalatoktól, országoktól és a globális szervezetektől vár érdemi lépéseket. Tízből kilenc ember határozottan állította, hogy maga is tesz a problémák ellen, közel felük pedig úgy látja, hogy a vállalatok is kiveszik a részüket a környezetvédelemből.

A top három dolog, amit a magyarok megtesznek a zöldebb jövőért:

  • szelektív hulladékgyűjtés
  • energia-, víz- és élelmiszerpazarlás elkerülése
  • vásárlás visszafogása

A megújuló energia használata minden tizedik háztartásban merül fel, míg elektromos vagy hibrid autót a válaszadók 4 százaléka vezet. Összességében az 50 év felettiek és a magasabb végzettséggel rendelkezők a legaktívabb környezetvédők.

További információ: https://alteo.hu/fenntarthatosag/alteo-fenntarthatosagi-barometer/

  • 2021. januárban a MicraMR által 1000 fős mintán végzett kutatás a 20-65 éves, magyar internetező lakosság körében, amely nemre, korra, iskolai végzettségre és település típusra reprezentálja az alapsokaságot.

Nyitókép: Unpslash