Éppen most vonulnak a sárga billegetők a Hortobágy felett

A csapatok szétszóródva haladnak a költőhelyeik felé. A Hortobágyi Nemzeti Park munkatársainak sikerült egy 200 fős kolóniát megfigyelnie.

A sárga billegetők is megtorpannak egy-egy hózápor vagy erős szembeszél miatt a mostani, szeszélyes időjárásba,n és összeverődve várják a kedvezőbb körülményeket. Egy ilyen időszakban sikerült a közel 200 példányból álló csapat életébe bepillantania Szilágyi Attilának a természetvédelmi őrszolgálattól.

Egyébként már önmagában élmény, ahogyan a kis billegetők hullámos szökkenésben repülnek, és ha sikerül leülniük egy kiemelkedő fűszál, vagy egy falevél tetejére, akkor ezt elégedettséget sejtető madárhangokkal jelzik is. Az általában 17 centiméter testhosszú, 23-27 centiméter szárnyfesztávolságú madár testtömege 14-21 gramm. Különösen szép a feje búbja, szemsávja és fültájéka, tarkója s nyakának hátsó része, ami hamvasszürke. Szemöldöksávja fehér, háta olajzöld, álla fehéres, alsóteste élénk-sárga. A csőre és a lába fekete, a szeme sötétbarna. Eltérnek a fiatalok, az ő mellüks ötéten foltozott, pofáik és torkuk szennyesfehér. Barnásszürke a hátuk, pikkelyes rajzolatú. 

A sárga billegetőnek  számos alfaja ismert, valamennyiükre igaz, hogy kedvelik a nedves réteket, mindenütt megtelepszenek, de arra ne számítsunk rá, hogy tömegesen. Táplálékát (főleg legyek, szúnyogok) röptében fogja el, de gyakran megfigyelhetőek birkanyájak, marhacsordák környékén, amint a talajon kapja el a rovarokat. Nem túl nagyszámú csapatokban vonul Afrika felé, ahol a telet tölti.

A faj egyaránt jelen van Európa és Ázsia nagy részén, de fészkel Észak-Afrika, valamint Észak-Amerika egyes vidékein is. Leginkább a nyílt, vizes, mocsaras, zsombékos területeket kedveli, de de csatornapartokon, szántókon is gyakori a jelenléte. Ugyanakkor az összefüggő erdőket és a hegységeket elkerüli. Ez a faj évente 1-2 alkalommal költ, a tojó talajmélyedésbe, sás, vagy egyéb növényzet közé építi a fészkét fűből, tollból, állati szőrökből. Megfigyelték, hogy 5-6 tojást rak, ezeken a tojó egyedül kotlik, miközben a a hím énekléssel őrzi a revírt és eteti párját. A fiókák táplálásában mindkét szülő részt vesz, a fiókák lepkéket, hernyókat, sáskákat kapnak.

A sárga billegető hazánkban 1901. óta védett faj. Természetvédelmi értéke: 25 000 F

Videó: Szilágyi Attila / Természetvédelmi Őrszolgálat

Nyitókép: Flickr.com

About The Author