Íme, az év madárbarát települése

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Év madárbarát települése pályázatán a főváros III. kerülete nyert, amely a cím mellett egy mintakert tanösvényt is kapott. A hely egyik nagy előnye hogy a „rendezettség érdekében” a fenntartók nem írtották ki a bokrosokat és cserjéseket.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által idén először kiírt, Év madárbarát települése pályázatára harmincnégyen jelentkeztek. A nyertes budapesti III. kerület a cím mellett egy tanösvényt is kapott, mely helyszínére Óbuda Békásmegyer önkormányzata a közösségi tervezéssel megvalósuló Mészkő parkot jelölte ki. A park megalakulása óta közkedvelt hely a környéken élők körében, ráadásul az önkormányzat egy korábbi nyertes pályázatának köszönhetően a területen már évek óta áll egy madárles-játszótorony.

Fontos adottság, hogy parknak közvetlen kapcsolata van a felette elterülő erdővel, és az is előny, hogy a parkfenntartók szerencsére nem követik azt a nem kívánatos, ám egyre elterjedtebb „divatot”, hogy a „rendezettség” érdekében minden bokros és cserjés részt kiírtsanak.

Így a parkban váltakoznak a füves és bokros élőhelyek, rengeteg búvóhelyet és természetes táplálékot kínálva az itt található élőlényeknek.

A tanösvény 15 állomáson keresztül mutatja be azokat a természetbarát eszközöket, amelyek segítségével bárki, minimális anyagi ráfordítással a saját kertjében is élőhelyet tud teremteni a madaraknak és más élőlénycsoportoknak, hiszen a tanösvényen a madarak számára kihelyezhető különféle odúkon, etetőkön és itatókon túl találkozhatunk békamenedékkel, denevérodúval és méhecskehotellel is – olvasható a közleményben.

Nyitókép: MME

About The Author