Ha neked nincs, vegyél belőle – egy igazán jó kezdeményezés, ami működik is

Ez a zöldség elhozható. Nem pénzért, nem cserealapon, hanem „csak úgy”. Debrecenben a háza elé idény szerinti terményeket tesz ki a tulajdonos, mert neki nincs rá szüksége.  

 

Korábban írtunk arról, hogy az ország számos pontján, elsősorban kis falvakban ma is divat a becsületkasszás árusítás. Általában az idénynek megfelelő zöldségeket-gyümölcsöket, virágokat vehetnek el az utcára kitett asztalokról az érdeklődők. A háziak szabott, alacsony összeget kérnek, de van, ahol annyi pénzt adunk, amennyit gondolunk.

Dunabogdányban például tavasztól őszig kínálnak cseresznyét, később uborkát, tököt, tényleg fillérekért. Velemben lekvárt, gyümölcsöt, szörpöt, a Körös partján paprikát lehet így venni, de kukoricát és napraforgót is találtunk.

Tavalyi termény / Fotók: Kovács Imre/ facebook

A debreceni Kovács Imre 2 éve rendszeresen kiteszi háza elé a terményeiből megmaradt felesleget. Bár lefagyaszthatná, a gyümölcsöt befőzhetné, inkább odaadja másnak. Azt, ami éppen beérett, megmaradt. Cseresznyét tavasszal-nyáron, vagy most pedig főzőtököt.

A tulajdonos a ‘Vidéken úrakezdők’ facebbok csoportban megosztott egy bejegyzést a kezdeményezésről. Kiderült, hogy a csoport tagjai között is akad olyan, aki ajándékba akart adni gyümölcsöt, de úgy látta, az emberek nem merik elvenni azt. Nem biztosak abban, hogy valóban ingyen van, esetleg szégyellik elhozni, de a kommentelők úgy vélik, a járványhelyzet miatt is többen bizalmatlanok. (Bár tavasszal éppen az érintkezés elkerülése miatt volt népszerű a becsületkasszás megoldás.) Ugyanakkor van olyan vásárló – meséli az egyik csoporttag -, aki elveszi a kínált zöldséget, majd cserébe otthagy valamit. Egy fürt szőlőt, néhány szem fügét, egy csomag sárgarépát.

Az egyik kommentelő falujában batyus csoportok működnek, a tulajdonosok kiírják a házuk kapujára, ha  elhozható többletük van, majd cserélgetnek egymás között.

Kovács Imre azt mondja, nála mindig minden elfogy, amit kitesz.

About The Author

Vélemény, hozzászólás?