A magyarok több mint 80 százalékát érdekli a környezetvédelem és a bolygó állapota
A magyar emberek 82 százaléka gondolja úgy, hogy az ő életére is közvetlenül hat a
A magyar emberek 82 százaléka gondolja úgy, hogy az ő életére is közvetlenül hat a
A legnagyobb divatipari cégek lassan haladnak a környezeti és társadalmi károk csökkentésére tett ígéreteik teljesítésével.
Környezetvédők a Coca-Cola erőfeszítéseit, amely a műanyagszennyezés leküzdésére irányul, “greenwashingként” és a fenntarthatóság terén “hatalmas
Hazánkban vezetik be először a Coca-Cola és a dán Paboco sturtup cég közös fejlesztését, az innovatív
A járványhelyzet alatt a magyarok környezetvédelmi szokásai alig változtak és van néhány sajátosságunk – mutat
Az online vásárlás a hagyományos kereskedelemhez képest átlag 36 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár – hívta
Közel négyezer köbméternyi vízen lebegő hulladék érkezett a Drinán a visegrádi vízerőmű gátjához. A gátat
Megtisztogatva, teljes olajtalanításra és rehabilitációra került a Fővárosi Állatkertbe egy kis mocsári teknős, aki az
Az azonnali kárelhárítást a szakemberek igyekeznek vasárnapig befejezni, ám a teljes kármentesítés és a helyreállítás
Évente több száz millió darab műanyag mosogatószivacsot használunk el csak Európában. Ez részben azoknak a